Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A vidék növény- és állatvilága

        A növényzet

   A Bükk-hegység vonulataitól délre a táj lassan elveszti dimbes-dombos jellegét, és mint kisimult víztükör úszik át a puszta nyugodtságába. Dél-Borsodnak e hortobágyi hangulatot árasztó tája a Borsodi-Mezőség. A népnyelv ezt a területet Kis-Hortobágynak is nevezi. A füves puszták és szántóföldek mozaikján alakult meg 1989-ben a Csincse közelében elterülőKép Borsodi Mezőségi Tájvédelmi Körzet, amely csaknem 18 ezer hektár területű.

   A vidék északi részét a bükki patakok hordalékkúpjai alkották meg, déli részét a Tisza áradásai alakították ki. A lerakott hordalékra ülepedett rá ezután évmilliók során a szél által idehordott por és lösz. Az áradó és még kanyargó Tisza évente mindig átnedvesítette a területet, gondoskodva a táj vízutánpótlásáról. Ennek megfelelően a XVII. századig az Alföldre jellemző erdős sztyepp borította a vidéket, a nagy árterületeken ligeterdőkkel, a szárazabbakon viruló tölgyesekkel. Mára ezeket kivágták, helyükön szántóföldek találhatók, ahol az erdőt visszatelepítették, ott túlnyomó részt a tölgyerdőkre még csak nem is emlékeztető tájidegen, telepített akácosok jelentek meg. A közelben fenn maradt eredeti tölgyerdőtársulás a Kerecsendi-erdő, és említést érdemel még a telepített Szili-erdő.

   A régi természetes képhez viszonyítva a Borsodi-Mezőség arculata mára nagyon átalakult. A terület egy része szikes puszta, amit feltörni nemigen érdemes, hasznosítása a legeltetés, kisebb részt a kaszálás. Az ősi homok- löszpuszta gyepek helyén ma kultúrnövényzet  Kép található (gabonafélék, napraforgó, kukorica, repce). A Tisza szabályozása, a mocsarak kiszárítása és a területen több évszázadon keresztül tartó hagyományos legelőhasználat hozzájárult a talaj vízháztartásának megváltozásához.

   Szikesek mindig ott alakulnak ki, ahol a talajvíz a felszínhez viszonylag közel van, mert a szélsőséges, igen meleg, száraz nyári klímában a talaj hajszálcsőrendszereiben a víz fölfelé vándorol a nap párologtató hatása miatt. Az oldott sók a talaj felszínén vagy a felszín közelében egy jól elkülönülő rétegben kiválnak, azaz kikristályosodnak (kivirágzik a szik). A folyamat a nevét a nátrium-karbonátról (Na2CO3) – köznapi nevén sziksóról vagy szódáról – kapta, emellett még nátrium-klorid (NaCl – konyhasó) és nátrium-szulfát (Na2SO4 – Glauber-só) is kiválik, kifehérítve a talaj felszínét vagy felső rétegét. A szikes talaj kémiai összetétele nagyban eltér a löszpuszta gyepekétől, így a talaj változásait követni kellett az ott élő növényeknek is. A régmúltban fellelhető természetes szikes részekről az újonnan kialakult rétek hamar benépesültek. Az egykori sztyepprét társulásait felváltották a szárazság- és sótűrő pusztai növények, a szikesek világa.

   A talaj sótartalmától függően a környékre a löszpuszta rétek, ecsetpázsitos sziki legelők és az ürmös, szikes puszták a jellemzők. Gyepalkotói között a perje, csenkeszfélék és azKép árvalányhajak említhetők. Ezek szintjéből emelkednek ki a legeltetés során megmaradó szép és értékes gyógy- és mérgező növények. Üde vízellátású foltjaiban tavasszal tömegesen virít a rózsaszín virágú macskahere, a hengeres peremizs, a közönséges borkóró, a kakukkfű, az augusztusig folyamatosan nyíló, apró sárga virágaival pompázó boglárka. Szárazabb részeken foltokban fellelhető a védett tavaszi hérics, a cickafark, a liláskék virágú zsálya és a legeltetést tűrő fajok, pl. a kígyószisz, tejoltó galaj és a tövises iglice.

   A sztyeppnövényzet finom átmenettel olvad a sziki vegetációba. A legelterjedtebb élőhely a száraz, szikes, ürmös puszta. Helyenként sok benne az illatos üröm és a pusztát augusztusban lilára festő magyar sóvirág. Jellemző gyepalkotó füve a taposást jól bíró veresnadrág csenkesz, itt-ott pipacsokkal tűzdelve. Nedvesebb foltokon, az elhagyott folyómedrek helyén társul hozzá a sziki mézpázsit és a keskenylevelű sás. A meredekebb partú, megmaradt, lecsapolatlan mocsarakban gyakori a pántlikafű, a mocsári nőszirom, a tavi káka és a vízi harmatkása. Az ilyen növénytársulások különlegessége a bennszülött kisfészkű aszat, a mocsári aszat és a kisvirágú kakukktorma. A buglyos boglárka az aszályos években a nedves, tőzeges felszínen kis bokrokat alkot, míg vizes években hínárként úszik a mocsarak vizében.Kép

   A közelben a Nagyházitanya és a Deák-rét közötti sziki réten fordul elő a reliktum sziki  kocsord, a védett nagy sziki-bagolylepke hernyójának tápnövénye. Az itt fellelhető harmadik rét típus a nem szikes ártér. Ezek a rétek a szikes foltok szomszédságában, azok által körülzárva találhatók, s azt jelzik, merre kanyarodott a Csincse a hordalékkúpon. Uralkodó pázsitfűfajta az ecsetpázsit, amelyhez nem sziki, hanem réti növények társulnak. Ilyen például a kornis tárnics, az elegáns kosbor, a szürke aszat, a vadmurok és a kék virágú mezei katáng.

   A pusztán többfelé találhatók hosszabb-rövidebb ideje elhagyott szántók. Ezeken megkezdődött a löszgyepek visszatelepülése, de a környéken nincsenek fajgazdag gyepek – ahonnan magok érkeznének -, ezért jellegtelen növényzetűek maradtak.

 

        Az állatvilág

   A Borsodi-Mezőség állatvilága épp olyan jellegzetes, mint növényzete. A száraz területek tipikusan pusztai állatai mellett a nedves, ártéri fajok is megtalálhatóak. A pusztákon leghamarabb a színpompás pillangókat pillanthatjuk meg. Többek között van itt farkasalma-,Kép fecskefarkú- és kardoslepke. Szép látvány a bársonyos, sötétbarna, kék pöttyökkel díszített szárnyú gyászlepke, a fekete-piros-fehér mintázatú admirális lepke és a nappali pávaszem. A szikes rét magaskórósainak környékén él az egyik legértékesebb védett lepke fajunk, a nagy szikibagolylepke.

    A gyepeken domináns fajok közül az egyenesszárnyúakat kell kiemelnünk. Régen jellemző, meghatározó faja volt a marokkói sáska, mára tömeges elszaporodása révén az olaszsáska és időnként a tengerzöld sáska említendő. A zömmel ragadozó és vegyes táplálkozású szöcskék közül a sávos réti szöcske és a védett tőrös szöcske fordul elő, de gyakori a nagy testű szemölcsrágó szöcske is. Előfordulnak itt gyalogcincérek, bíborcincérek, kabócák és poloskák. A füves-szikes puszták jellemző, nagy termetű ragadozó bogara az aranypettyes bábrabló. Az ősidők óta legeltetésre használt gyepeken számos ganajtúró bogárfaj találja meg életterét.

Kép    A pókfélék közül elsősorban a fogóhálót nem szövő farkaspókfélék jellemzők. Közéjük tartozik a legnagyobb termetű hazai pókunk, a szongáriai cselőpók, amely a talajba függőleges, pókfonállal megerősített falú lakójáratot készít. A terület folyamatos kiszáradása nem kedvez a halaknak. A kétéltűek közül a vöröshasú unka, a tavi béka, a pettyes- és tarajos gőte gyakori. Lépteink zajára zöld-, fürge- és homoki gyíkok szakítják meg napfürdőzésüket. Időnként sütkérező vagy táplálék után kutató vízisiklóra is felfigyelhetünk.

   A terület arculatát leginkább a madarak határozzák meg. A tájvédelmi körzet magasabb növényű, csalitos helyein rejtetten él kb. 40-50 túzok, igen óvatos madár, becserkészni és megpillantani csak a nagyon kitartóaknak sikerül. A ragadozó madarak közül a kerecsensólyomnak több párja is költ, 50-100 pár közötti a kékvércse állománya, de fészkel a kabasólyom és a barna kánya is. Az 50-60 párból álló szalakótaállomány a terület egyes részein igen sűrűn települt.

   A nagy madárvonulások idején a vidék jelentősége megnő. Megszállnak itt a darvak, a vadludak, a cankók és a bíbicek nagy csapatai. Téli vendég a hósármány, a téli kenderike, aKép csíz, a nagy őrgébics és a réti fülesbagoly. Legjellegzetesebb fészkelő madár a sordély, a vörösvércse, a kis őrgébics, a búbos banka, a sárga billegető és a mezei pacsirta. A nagyobb tanyák padlásain költ a gyöngybagoly és a gyakoribb kuvik. A hamvas réti héja alkalmanként a gabonatáblákban és a kaszálókon költ. Néhány évvel ezelőtt kb. 50 pásztormadár költését regisztrálták ezen a környéken. A földön fészkelő madarak közül a jelentős fácán- és fogolyállományt kell még megemlítenünk.

   Emlősök közül a mezei pocok, az erdei egér, a mezei nyúl, a mezei cickány, az apró pirókegér, a vörös róka és az őz a jellemző. A nyílt puszta lakója a védett molnárgörény, a Kép nádas-gyékényes laposok környékén hermelinnel is találkozhatunk. Szintén védett a szép számú ürge populáció, amely a pusztai ragadozók legfontosabb táplálékállata. A magas füvű részeken, a körülzárt szántók parlagjain él a különösen értékes háromcsíkos egér.

   A környező terület értéket képvisel hazánk sokszínűségében. Értéket az ott élő és messzi vidékről odalátogató embereknek egyaránt. Tömbszerű legelői, rétjei, szikesei eszményi élőhelyet biztosítanak növényeinek és rajtuk keresztül állatvilágának is.

 
 


Utolsó kép



Facebook


Statisztika

Online: 2
Összes: 300697
Hónap: 1663
Nap: 49